Mákvirág

Tökfasirt

Még hétfőn vásároltam egy szép nagy tököt, azóta a hűtőben lapul, és nem tudtam dönteni a sorsa felől. Aztán tegnap délután, sikerült fél órányira bepillantanom a Paprika Tv műsorába, és pont egy tökfasirt receptet csiptem el. Jól hangzott, igy ma elkészitettem. Hozzávalók: 1 nagyobb tök, 1 db sárgarépa, 3 tojás, 1o dkg sajt, egy kisebb… Tovább »

Tojásleves

Semmi ötletem nem volt. Semmit nem kivántam, sok hozzávaló sem volt itthon, és nagyon nem kivánkoztam vásárolni. Nemrég értem haza a suliból, Mayát megint cipelni kellett volna magam után, és esett az eső is. Mérlegelni kezdtem a helyzetet, aztán beugrott. Tojás van bőven, és nagyon rég nem készitettem tojáslevest. Hozzávalók: 1 sárgarépa, 4 tojás, 4… Tovább »

Szedres muffin

Kertünkben egy szeder bokor van, de a szomszédoktól mindkét felől áthajlik még jó néhány. A gyerekek mindennap szemezgetnek, de rengeteg gyűlt össze, és mivel szombaton végre pihenni megyünk, hát gondoltam leszedegetem őket, ne menjenek kárba. Két tálikónyi gyűlt. Nem számitottam ennyire. Feléből hab készült, másik felét pedig beledobigáltam egy kisebb adag muffinba. Mivel a csomagolás… Tovább »

Csokitorta

Ha tortáról van szó, akkor egyszerű tortákat szeretek sütni. Inkább arra fektetek hangsúlyt, hogy az ize garantáltan jó legyen. Ha diszitésről beszélünk, nem dicsekszem. Nem vagyok tehetséges… és türelmes sem… Kutatgattam jó darabig jó receptért a párom szülinapjára, aztán Nigella egy klasszikus csokitorta receptjére esett a választásom, amin csak annyit csavartam, hogy a krémbe pattogós… Tovább »

Fantasztikus almás süti

Jó rég eltűntem. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem sütök, főzök, de most már a fiam is vakáción van, igy egyre fáradtabb vagyok, igy az esti mesét szinte ők olvassák nekem… Ma viszont megemberelem magam, legalábbis próbálom… ami biztos az biztos kezdem ezzel a remek almás sütivel, ami pillanatok alatt elkészül, és nagyon finom…. Tovább »

Ropogós csirkecombok

Mindig imádtam a ropogós, kukoricapehelyben sült csirkecombokat. Valamit mindig elszúrtam, vagy lepattantak róla, vagy elszenesedtek…. Tegnap türelmesen végignéztem Stahl receptjét és voila, sikerült!!!!:))) Hozzávalók: csirkecombok, ki mennyit szeretne enni…. aztán liszt, tojás, kukoricapehely, pár cikk fokhagyma vagy fokhagymapor, só, olaj. A csirkecombokat megmostam, lecsorgattam, majd a csont mellett bevágtam. Kicsi zsebecskéket lehet vágni és ide… Tovább »

Quinoás frittata vagy minek nevezzelek?

Mi is quinoa röviden? Rendszertanilag nem gabonaféléről van szó, valójában a paraj és a cékla családjába sorolható a növény. Latin neve: Chenopodium quinoa. Egész pontosan a quinoa pszeudocereália, azaz ún. álgabona. Jelentős keményítőtartalmú magját a gabonafélékhez hasonlóan használják fel. Már 8-9 ezer évvel ezelőtt előszeretettel fogyasztotta az ember, az inkák pedig szent ételnek tartották, és… Tovább »

Szines sütik

Pár hete felfedeztem egy jó kis internet oldalt és ezen jó gyerekeknek való recepteket, (http://www.iheartnaptime.net/jello-cookies). Ezt a sütit úgy terveztem, hogy együtt a fiammal sütöm meg, de persze nem igy sikerült, mivel hirtelen bejelentkeztek a haverek, és sietnem kellett. Pedig szegény nagyon felkészült már  a gyurmázásra, és a szinek is nagyon vonzották. De majd legközelebb…. Tovább »

Londoni rudak

Szász Mártonné Bene Ilonka, magyarrégeni, erdélyi református lelkészné irta az Erdélyi konyha cimű szakácskönyvet 1928-ban, melyet május 19-én adták ki először. Nagyon sok finom sütemény és étel receptet találatam benne. Többek között a Londoni rudakat is. Hozzávalók: 21 dkg liszt, 14 dkg vaj, 1o dkg porcukor, 4 tojássárga, 1 citrom reszelt héja. Ezeket a hozzávalókat… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!