Nagyon érvényes most rám az a mondás : “sokat akar a szarka, de nem birja a farka”…
Nagyon sok mindent szeretnék egyszerre csinálni, és csak annyi a baj, hogy nem elég erre 24 óra. Miután elintézem a családomat, addig még csak egy dologra marad időm, illetve energiám. Tanulok varrni, tanulok transzfer technikát, lassan kezdem a tanácsadást. Emellett blogom van, anya vagyok és feleség. Elsősorban ez vagyok:).
Felgyűlt már egy két jó kaja recept, de leirom a ma délre készitett második fogást. Nagyon finom lett és az előkészités nem sok időmet vette igénybe.
Hozzávalók: egy nagy csirkemell kicsontolva, kettévágva. 15o g fokhagymás, zöldfűszeres krémsajt. Ezt lehet készen venni, vagy natúrt tetszés szerint megbolonditani. Egy csomag leveles tészta.
Mindkét mellbe egy-egy zsebecskét vágtam, melyeket megtöltöttem a krémsajttal. A husit kissé sóztam, és megszórtam fokhagymaporral. A leveles tésztát kiseritettem, két részre osztottam, és belehelyeztem a melleket. Szépen összezártam, tojással megkentem. 18o fokos előmelegitett sütőben egy jó órányit sütöttem.
Vegyes salátával tálaltam.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: