Karácsonyi gondolatok…

A buszon üldögéltünk Mayával, amikor felszállt egy 8o év körüli, sétabotos egyszerű, nagyon vidám öreg bácsi. Kedvesen hozzászólt mindenkihez, kacagott, magyarázta, hogy ma lusta napja van, ezért buszozik.

Figyeltem az embereket. Megdöbbentem. Páran gyorsan elfordultak, más a telefonját bütykölte tovább, vagy nagyon lenézően pillantottak rá. Úgy képzeltem el, mint nagytatámat, aki szintén nagyon vidám ember volt. Olyan szivesen felálltam volna, és átöleltem volna ezt a kis öreget…. Hova jutott a világ? A verbális kommunikáció, a kacagás zavaróvá vált???

Aztán pár nappal később, bevásárló központba készültem, és rámcsörgött a párom: vigyázz, bombariadó, nem áll meg a metró… Egy idő után mégis elindultam, busszal.

Egy kis fekete kislány szállt fel anyukájával.  A kislány egész úton zokogott. Nem lehetett több mint 3 éves. Könyörgött az anyukájának vegye az ölébe. Az meg hidegen nézegette a telefonját, miközben lökdöste vissza kislányát a székre, és fenyegette. Maya értetlenül nézte, és egyre jobban fonta kis kezeit a nyakam köré. 

A bevásárlóközpontban, mintha mi sem történt volna azelőtt nem sok idővel, amikor mindenkit kiterelgettek, mindenki rohant tovább. Hatalmas szatyrok, tömeg és zsivaj….

Igy várjuk a Karácsonyt?

Vajon hányan ülünk le gyerekeink mellé, és ebben az elértéktelenedő világban, hányan meséljük el nekik mit jelent a Karácsony?

Visszaemlékszem gyerekkorom gyönyörű ünnepeire. Szüleink nem fektettek ekkora hangsúlyt a ház kidiszitésére már hetekkel Karácsony előtt….

Vallás órára jártunk, készültünk a kis szerepünkre, és nagyon örültünk a nagy csomag édességnek, melyet az egyháztól kaptunk. Ezzel kezdődött a Karácsonyi hangulat….

Aztán Karácsony este a nagyszülők vacsorázni jöttek, nagytatám beosont a nappaliba és megcsengette a csengőt, ez jelezte, hogy járt már az angyal. Türelmetlenül futottunk be a szobába. Elénekeltük a Mennyből az angyalt és a Csendes éjt, elmondtuk a Mi Atyánkat, miközben nővéremmel lestük melyik a mi ajándékunk. Osztottuk az ajándékokat, örültünk!

Az asztalnál a két nagytata a világháborúról mesélt, meg mindig elmesélték ugyanazokat a gyerekkori történeteket… A nagymamákat meg most is hallom: Miska ne igyál többet, Jóska elég:))).

Mikor már nagyobb lettem, a családi vacsora után a barátaimmal hajnalig a csipős hidegben kántálni jártunk.

Aztán az élet elsodort. Azokban az években amikor hajón dolgoztam, kénytelen voltam lefolytani magamban a szeretett ünnep által kiváltott heves érzelmeket. Ott nem volt Karácsony. Nem az alkalmazottaknak…. Egy kis műfenyő diszelgett a parányi szobánkban, és még annak sem volt időnk örülni. A tőzegáfonya szószos pulykáért meg hosszú sort kellett állni, ha nem akartam még Szent este is a curry-t enni.

Most itt vagyok, Angliában, immár 2 éve… Az élet úgy adta, hogy kétszer, amikor nagy változás történt életemben pont Karácsony előtt utaztam el, messze, és hosszú időre. Először 2oo5 december 17-én, ekkor indult a hajós pályafutásom. Másodjára meg két évvel ezelőtt, december 19-én, Londonba, ekkor már két gyerekemmel. Párom itt várt.

Ez a két Karácsony valahol egy nagy nagy sebet ejtett a lelkemen…. és sebet hagytam a szüleim szivében is…. És vajon most várom?

Gyerekeimet mindig felkészitem, mindig kidiszitem nekik a házat, elkészül a mézeskalács házikó, a fát hozza az angyal, éjjel diszit:). A csengő este megcsendül.  A töltött káposzta rotyog. Minden szép!!!

Csak…. hol a család? A nagy család? Nagyszüleim közül csak egy mamám maradt.

Egy évben Karácsonykor, mikor együtt voltunk, valami miatt sokat sirtam. Évek óta nem voltam otthon, meghatott. Nem tudtam megmagyarázni akkor miért… Most már tudom. Akkor volt az utolsó ünnep együtt…

Hagyjuk hát a vásárlást, a rohanást. Szálljuk magunkba egy percre és gondoljuk át mi fontos. Mit szeretnénk átadni, vagy mit szeretnénk kapni…. Mi a legnagyobb érték?

A család! Öleljük meg szeretteinket, látjátok az élet kiszámithatatlan. És mikor ilyen szép ünnepről van szó, akkor nem elég az ember kis családja, hiányzik a NAGY család!!!

Kellemes készülődést….!!