14 évesen elkerültem otthonról Kolozsvárra, a Református Kollégiumba. Nővérem akkor kezdte az egyetemet. Mindketten bentlakók (kollégisták) voltunk. A “kint lakást” ahogy neveztük abban az időben a szüleink nem engedték meg maguknak, igy is nagy anyagi erőfeszités volt két gyereket más városban iskoláztatni. Az élet hamar megtanitott talpra állni.
Népművészeti egyetemre felvételiztem kétszer is, sikertelenül…. mindig a fejemben biztam, de sosem ültem le tanulni….. igy lettem végül reklám szövegiró. Oda egyből bejutottam…
2oo2-ben még szülővárosomban, Erdélyben, Szászrégenben dolgoztam egy reklámügynökségnél, addig ameddig meg nem látogattuk Marosvásárhelyen a nővérem egyik barátnőjét, aki hallott “valamit” “valami” hajókról Amerikában….
December 22-én szerződéssel a zsebemben elrepültem Miamiba, téli kabátban:), megijedve…. Szegény édesapámnak végig azt mondtuk, hogy a repülőtéren majd egy emberke vár, táblával a kezében…. Jaj, dehogy várt… Mai napig emlékszem az első érzésre, amint kiléptem a repülőtérről. Mint egy ázott veréb. Megcsapott a párás, nedves meleg levegő….
A repülőn egy magyar idős házaspárral utaztam, akiket a lányuk várt. Megigérték segitenek kikeveredni, de a lányuk úgy nézett rám mint egy koldusra, aki nem csak útbaigazitást kér. Igy pillanatok alatt otthagytak. Most is látom az idős hölgy kétségbeesett, bocsánatkérő tekintetét…
Na de persze nem vesztődtem el. 5 évet hajókáztam. Mint báros. Mexikói Riviéra, Karib szigetek, egy kis Amerika, egy kis Európa…
Ott ismertem meg a páromat is, 3 hónap után jegyesek voltunk, 6 hónapra rá, március 17-én a Carnival Miracle – on megesketett a kapitány.
5 év után elég volt a hajózásból…. mert az évek ugye teltek, és gyerekekre is vágytunk. Gyönyörű, de ugyanakkor nagyon nehéz évek voltak…. Bomba riadót kétszer életem meg, tüzet egyszer, megdőlt hajót vihar miatt egyszer, elromlott motrot és légkondit egyszer…. Ennek ellenére mai napig néha azt álmodom, hajóra szállok.
Majd ha a gyerekeink nagyobbak lesznek elvisszük őket egy hajó útra. Hogy értsék és lássák is a mesét….
2 évet Brassóban éltünk, megszületett a fiam, Lukas, 2oo9-ben. Fél évet Rozsnyón laktunk, pár hónapot Földváron. Az volt az életem tetőfoka, amikor ebbe a mocskos faluba kerültünk kisgyerekkel, házunk meg temető mellett állt. Innen következett ismét szülővárosom, Szászrégen. Itt megszületett kislányunk Maya, 2o12 – ben.
Aztán egy őszi napon a párom egy repülőjeggyel jött haza és azt mondta, ez Anglia…. Ő eljött egyedül….
Másfél hónap után gyerekestől, kutyástól, két kézitáskával, két kisebb börönddel, Londonba költöztünk.
Ugyanannyira megvoltam ijedve, mint 2oo2-ben a repülőtőren. Talán még jobban, mert két kis élet is függött Tőlem.
Ennek már másfél éve, és most már nem félek. Tudom jó döntés volt. Főleg a gyerekekre nézve. Bár nagyon sok minden eltér a mi nevelési elveinktől, az iskoláztatási szabályoktól, és bár néha bánt, hogy nem magyar közösségben vannak, de jó döntés volt. Magyar barátok kerültek….
Én most fedezem fel a várost….. Ugye London nem csak London Eye-ból és palotákból áll….
Itt van Európa legnagyobb vintage piaca,a legnagyobb virágárus utca, régi piacok, gyönyörű parkok. Tengerpart két lépésre….
Igyekszem beszámolni ezekről. Ismerjük meg Londont másképp is…
Azt hiszem az örökmozgók, most már csak annyiban lesznek örök mozgók, hogy felfedezik a várost……
