Poharas finomság

Holnap kisfiam már 5 évet tölt, és a hagyományos joghurt torta mellé, amely idén három szinben készült, gondoltam kedveskedem egy kis poharas desszerttel is. Az enyémek ugyanis szivesebben kanalazgatnak mint elrágnak egy sütit.

És mivel az ötlet a torta kavargatás közben született, nagyjából, minden maradék belekerült. Pont emiatt mennyiséget nem igazán tudnék mondani, csak úgy szemre…

8 pohárnyit készitettem. Kb. 2o dkg étkezési kekszet morzsoltam össze, és kb. 3oo ml nem cukrozott sűritett tejjel kavartam össze. Ez persze nem kötelező. Mehetett volna csak a keksz simán.

Minden pohár aljába tettem, ez lett az első réteg. Ezek után ribizli kocsonyát kanalaztam rájuk, majd vaniliás krémet. Be kell vallanom, ez Dr. Oetker-es vaniliás sütemény krém lett. Ezek után gyümölcsöt szórtam. Vegyesen. Került rájuk málna, ribizli, áfonya, és tejszinhab.

Persze nem birtam kivárni a holnapi napot, és ebéd után bekanalaztam egyet. A savanykás gyümölcsök, az édes krémmel, és a savanykás kocsonyával nagyon jól passzolnak.  Megvagyok elégedve magammal:)).

Nagyon praktikus gyors édesség, mutatós. Ha egy szebb pohárban tálaljuk, elegáns party-kon is simán megállja  a helyét.

Címkék: , ,
Tovább a blogra »